Határtalanul a Kandóval

  • Publikálva: 3 June 2015
  • Írta: nemja

Kandós diákokkal kalandoztunk Erdélyben

Idén májusban immár negyedik alkalommal indultunk a hosszú útnak Erdély hegyei közé 40 hetedikes diákunkkal a „Határtalanul!” pályázat keretében. Ezt a programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hirdette meg: Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek címmel, a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére.

Ismerkedés a közlekedési szabályokkal a Kandóban...

  • Publikálva: 2 June 2015
  • Írta: nemja

Az idei tanévben a legsikeresebb vállalkozásaink a közlekedés köré szerveződtek. Két nagy projektünk is megvalósult: a STARS és „A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésre nevelési programjának megvalósítása - a közúti közlekedés biztonságát szolgáló köznevelési intézményi nevelési tevékenység című pályázat megírása és megvalósítása. Ez utóbbinak mindkét fordulójába bejutottunk, s végül országos 7. helyezést értünk el.

TEérTed délután a kandóban

  • Publikálva: 21 April 2015
  • Írta: webmaster

Régi diákjaink látogattak el hozzánk, hogy beszámoljanak felvételi előtt álló diákjainknak a közép- és főiskolás, valamint az egyetemi tanulmányokról, a kihívásokról. Ugyanekkor a fiatalabbak logikai és társasjátékok segítségével mérték össze egymással tudásukat, ügyességüket. Hasznosan és jó hangulatban telt el ez a délután is.

Az eseményről képeinket megtekintheti a galériában Katt

Oldalak