Felhívás

PÁLYÁZATI KIÍRÁS 

A KANDÓ TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTVÁNYA  ÉS PEDAGÓGUSAI TÁMOGATÁSÁVAL

2020. május 22-június 15-ig

 

Rendkívüli időket éltünk meg az elmúlt hetekben. Nagy változások lettek mindennapjainkban:
-távoktatás,
-home office,
-kötelező maszk viselés,
-távolságtartás, -karantén.

Sose gondoltuk , hogy egy világjárvány életünk része lesz és pillanatok alatt kellett , másképp cselekednünk és tennünk eddigi megszokott életünkhöz képest.

 Fontosnak tartjuk, hogy a megörökítsük az utókor számára azokat a gondolatokat, érzéseket, amelyek foglalkoztattak, vagy olykor hatalmukba kerítettek bennünket ezekben a hónapokban 

A Kandó Téri Általános Iskola Alapítványa és pedagógusai mindezt szeretnék értékként megőrizni a jövő nemzedéke számára.  A karanténban megélt  hetek váratlan és eddig ismeretlen élethelyzetek elé állítottak gyermekeket, fiatalokat, időseket, szülőket, nagyszülőket egyaránt. Jó volt megtapasztalni, hogy olyan emberi értékek lettek fontosak, mint féltés, a szeretet, az aggódás, a türelem, a megértés, az önzetlen segítségnyújtás, az összefogás, a köszönet és a hála.

Pályázatot írunk ki az alábbi témákban kicsiknek és nagyoknak. Várjuk a szülők, nagyszülők pályázati anyagait is.

  1. Családi pályázat: Covid-19 időkapszula elkészítése, megadott szempontok alapján
  2. Diákpályázat: Emlékezetes hétköznapok és ünnepnapok a Covid-19 karantén napjaiban

-képregény
-vers
-novella
-napló/blog
-bármilyen technikával készített képi megjelenítés
- és minden, amire nem gondoltunk, szabadon választott formában és technikával.

Díjazás:        1. helyezett   15.000 Ft-os  digitális eszköz csomag

  1. helyezett   10.000 Ft-os  digitális eszköz csomag
  2. helyezett     5.000 Ft-os   digitális eszköz csomag

Egyéb díjazások : digitális eszközök  5000 Ft értékben

A pályázatot papír alapon a lezárt borítékban, névvel ellátva a portán leadni, vagy digitálisan a titkarsag@kandosuli.hu e-mail címre kérjük elküldeni legkésőbb 2020.június 30-án 16 óráig.

                           Magyar Márta                                                         Novák Csilla  
            az alapítvány kúratóriumának elnöke                           intézményvezető